Tatiosz

Aki elveszítette becsületét-mindent elveszített. 

A barátság-ez a szent emberi kapocs-úgy oltalmaz a magánytól,a számkivetettségtől,a félelemtől,a mozdulatlanságtól,hogy énünket megkettőzi: két szem-egy látvány ; két szív-egy érzés ; két hang-egy gondolat ; két test-egy lélek.Ugyanazt szeretni,ugyanazt csodálni,ugyanúgy…

Mindenkinek megvan a maga Istene: egyeseké az arany,másoké a hatalom,többeké a dicsőség,s a legtöbbeké az élvezet.

A világ kezdetétől fogva a legkelendőbb portéka a tudatlanság. 

Nem vall bölcsességre,ha keresed a bajt.De ha jön,menj eléje,hogy legyőzd. 

Akik nem hisznek álmaikban,nem hisznek önmagukban sem.

Meg kell találnunk az arany középutat mindenben: a túlzásba vitt jóakarat már nem erény,hanem erőszak. Aki túl jót akar másnak,megfosztja levegőjétől.Középen találjuk meg a boldogságot.

 Alkotni annyi,mint önmagunk felé haladni.

A pillanat múlékony: akik számára csak holnap kezdődik az élet, a ma elmulasztott tegnappá zsugorodik.Aki végsőkig megfigyelő marad,az elszalasztja a pillanatot.

A legtöbben sokarcúak vagyunk. Vannak,akik naponta többször is cserélgetik álarcukat,akképpen,amint a helyzet követeli. Az álarc összeroppant. Aki mást mutat magáról,mint amilyen,az semmilyen.Senki sem róhatja fel nekünk,hogy olyanok vagyunk,amilyenek ; de azt igen,ha nem vagyunk…